A változás szele megcsapott, belekapott dús hajamba és visz tovább a lendület... :)

  5 évvel ezelőtt ilyenkor kezdtem bele a fogyókúrába. Emlékszem, rá álltam a mérlegre és 85 kg-t mutatott. Te jó ég, gondoltam az mindjárt 100 kg! 2 csipsz szirom és kész, bumm, máris 3-as számjegyű lesz a súlyom és onnantól nincs megállás, gurulok tovább a leejtőn szó szerint. Ott abban a pillanatban határoztam el, hogy ez nem mehet így tovább, nem bizony! Mostantól nem eszem 3 napig és pikk-pakk ledobok laza 35 kg-t (magasságomhoz (khmm…) 155cm, kb 50 kg az ideális)és  boldogan élek, míg meg nem halok. Aznap este rettenetes éhség gyötört és reggel felfaltam a csokis gabonapehely maradékát...

  Ez volt a pillanat amikor ismét megvilágosodtam, hogy lehet, hogy nem egészen így kéne. Talán bölcs öregekre kellene hallgatni, akik a sport áldásos hatásait emlegetik. Jó, legyen, de mit?

  Aerobikra nem akartam menni, elég sok fenntartásom volt, sztereotípiák amik szerintem a legtöbb embert gyötrik mielőtt elmennének ilyen helyre. Olyan sportot akartam választani amiben biztonsággal mozgok, ami nem tűnik idegennek. Ezért választottam a spinninget, hiszen 5 évesen megtanultam biciklizni és hát könyörgöm, milyen nehéz lehet? De komolyan? Alaposan felkészültem, videókat nézegettem olvastam pro és kontra véleményeket, tehát  meglepetés nem érhet. 1 héttel később ott topogtam a terem ajtajában hogy elkezdjem a mozgást. 1 órával később négykézláb vonszoltam ki magam az edzésről. Remegő lábakkal kerestem helyet egy padon, levegőt kapkodva próbáltam magamhoz térni, izzadtam mint egy ló és ott helyben eldöntöttem, akarok még! Hozzáteszem ehhez az edző bíztatása is kellett, aki első tekerésem után lelkendezett, hogy milyen nagyon jól tekertem. Onnantól fogva heti háromszor ott spinningeltem a hátsó sorban.

  Télből áttekertem magam a tavaszba, onnan tovahajtottam a nyárba, hogy egy új helyen kezdjem az őszt. Utazás alatt rengeteget változtam, nagyon jól éreztem magam, sőt aktív résztvevője voltam életem első sporteseményének, egy három órás spinning maratonon.

  Ősszel Pécsre kerültem, ahol folytattam a sportot. Sikerült találnom egy nagyon jó kis helyet (Fitnexx, nagyon aranyosak és profik az edzők, komolyan nagyon-nagyon szerettem ott lenni).

  Itt tűnt fel először az a hiba amibe sok hozzám hasonló kezdő mozgó beleesik. Megállt a fogyás és a változás. Nem értettem, edzek, három-négy alkalommal a héten, normálisan is próbálok enni mi lehet a baj? Most már tudom, hogy szervezetem hozzászokott a mozgáshoz, olyan lett neki, mint a levegő, belekalkulálta a napi rutinhoz. Ahhoz hogy változzanak a dolgok folyamatos kihívást kell biztosítani a testnek, újabb és újabb mozgásformát, súlyt miegyebet.

  Nos anno az egyik edzőnek ezt elmondtam, mármint hogy úgy érzem megálltam, nem haladok, mit tegyek mert életem romokban hever. Szavaiból úgy tűnt ideje lenne megbarátkoznom az aerobikkal. Gondom nem is a mozgással volt/van sosem, de tényleg, hanem az emberekkel, hogy esetleg megbámulnak, kiröhögnek. Tudom hogy hülyeség, mert senki le sem tojja ott ki hogy néz ki, edzés során de ezt még mindig nehezen küzdöm le (most is ez volt a fő ok hogy kihagytam 4 hetet edzésben). Az ember hosszú évek alatt összeszedett frusztrációit nehezen hagyja el.

  A lényeg a lényeg, hogy erőt vettem magamon és ellátogattam életem első aerobikjára. Persze az első 3 alkalommal azt sem tudtam, melyik a bal meg a jobb lábam, de bevallom, beleszerettem.(Mint a spinningnél itt is nagy része volt ebben az edzőmnek, Esztinek aki hihtetlen energikus és aranyos és nagyon segítőkész, és ez szerintem igaz a legtöbb edzőre is) Onnantól kezdve az aerobik kiszorította a spinninget és bevezette a kangoo-t, x-co-t, felxi bar-t, jógát, pilatest és még a zumbát is (csak egy alkalom volt, bőven elég volt).

  Ahhoz képest hogyan indultam, biztonságra játszottam fúj aerobik és mozgás, eléggé belelendültem. Túlságosan is. Átestem a ló túloldalára (heti kb. 6 alkalom), többször is elmentem nap 2 alkalommal pilatesre és aerobikra is és sikerült összeszednem a gerincsérvem. Voltak jelek, hogy  hagyjam abba, sokat fájt a hátam, be is csípődött, de azt hittem, hogy nem lesz gond.

  Ezt is utólag gondoltam át,  utána néztem és jöttem rá, hogy a nagy igyekezetemben, mennyire félre is ment ez az egész. Ahhoz képest, hogy mennyit jártam edzeni és mozogtam, nem értem el az elvárt eredményt. Túledzettem magam, nem hagytam időt a testemnek, hogy regenerálódjon és nem is terheltem fokozatosan. Szóval hibát hibára halmoztam, de ezekből tanul az ember, nem?

  Ekkor már 2 éve mozogtam rendszeresen és itt volt akkor a vége. Az orvos szerint amit eddig mozogtam már nem csinálhatom, így abbahagytam minden mozgást, melynek meg is lett az eredménye. Haza is költöztem Pécsről (véget ért az iskola), kiszakadtam a teremből vége szakadt ennek is.

  Itthon hébe-hóba eljártam úszni, de ha az ember nem nyugdíjas vagy középső csoportos óvodás, esélye sincs itt úszni a versenyzők felkészülése miatt. (elég kicsi)

  Csúsztam lejjebb mind a mozgásban, mind másban is és hirtelen már megint 42-es nacikat hordtam és utáltam magam. Meg voltam győződve, hogy ennyi, már semmit nem csinálhatok amit régen, kövére és magányosan halok meg és hogy egy klasszikust idézzek farkaskutyák fogják felfalni testem (Bridget Jones). Persze voltak próbálkozások mind étkezés mind mozgás terén de már koránt sem akkora elánnal, mint anno.

  Persze ez az életvitel meg is hozta az eredményét, a hízással együtt a hátam is rosszabb lett, sokat zsibbadt a lábam, becsípődött a derekam és bár addig is voltak depressziós időszakaim, amiken a mozgás kicsit segített, most még mélyebbre tudtam süllyedni. (munkám sem volt ami csak tetézte amúgy is rózsás hangulatom).

  Innen álltam fel idén októberben, hogy köszönöm szépen, akkor ezt most itt hagyjuk abba.

   Lett munkám, és ezzel együtt lehetőségem is, hogy rendbe tegyem magam. Vettem egy matracot ami végre tényleg kényelmes volt és nem fájt a hátam és találtam egy remek gyógytornászt, akinek a segítségével helyre hoztuk a másfél év elhanyagolását. Mivel kezdtem rendbe jönni, elhatároztam, hogy többet akarok. Jól akarok kinézni, dögös akarok lenni, csinos, tetszeni akarok magamnak és természetesen a barátomnak is. Könyörgöm, nő vagyok. Persze ezt mind beburkoltam az egészség meg a gerinc miatt kell és nem azért hogy jól nézzek ki, de kérlek kit akarok becsapni? Nő vagyok és dögös leszek!

   4 évvel idősebben és bölcsebben kerestem fel az edzőtermet, ahol egy remek edzővel 3 alkalom alatt összeállítottunk egy nekem való edzés tervet, amit bőszen csinálhatok egy hónapig és utána újabb és újabbat kapok,(a folyamatos fejlődést figyelve) hogy a nyárra végre rövidnadrágban grasszálhassak az utcán.

   Most kezdtem el az edzést újra 4 hét kihagyás után, legyőzve magam újra itt állok a start vonalnál és készen állok hogy befussak a célba. Remek szurkoló lányok vesznek körül (igen Roli, rád is gondoltam :) ) és sikerülni is fog, mert miért is ne sikerülne, nem?